A a szarvasi fürdőkultúra a török időktől ismert, ugyanis 1884-ben épült az első nyilvános gőzfürdő. A jelenlegi gőz-,kádfürdő és uszoda 1902-ben épült, ennek rekonstrukciója történt meg 2004-ben. A Szarvasi Gyógyfürdő a város központjában helyezkedik el. A településen már a török idő óta fontos szerepet tölt be a fürdőkultúra, ennek egy igazán jó példája a több mint 100 éves fürdő.
Az idelátogató fürdőzők gyógyulását egy termálmedence és egy gyógymedence, a sportolást egy úszómedence és pihenést egy pezsgőfürdő garantálja.
A vendégeket továbbá szauna, kollagén csöves szolárium szolgáltatások is várják, melyek akár TB támogatással is igénybe vehetők.
A fürdőben megtalálható gyógyászati részlegünkön, a gyógyulni vágyók számos elérhető kezelésből választhatnak.
A nyári hónapokban kert, napozóterasz, kerti játékok egészítik ki a fürdő és gyógyászati szolgáltatásokat.