Sopronbánfalvi Kolostor
Sopron, 9400 Sopron, Kolostorhegy utca 2.

Sopron, 9400 Sopron, Kolostorhegy utca 2.

A dombtetőre felérve már csak pár lépés a templom bejárata. Fentről gyönyörű látványt nyújt az 1717-1720 között épült 88 fellépős barokk lépcső, amely a régi hangulatából sokat megőrző Pálosok terének kialakításával egészül ki. Mellvédjére 1750 körül 14 szent és vértanú kőszobra került. A mai Sopronbánfalva településen az 1441. évben Szent Farkas tiszteletére egy kis kápolnát emeltek, amelyet egy pálos remete gondozott, s pár év múlva megtelepedtek rendtársai is. A templomot a kolostorral együtt a pálos kolostor alapítása körüli időben, 1482 táján kezdték építeni. Építése közel 100 évig tartott.

Egy ötszakaszos hajóval és kétszakaszos, a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel épült. 1786 után, a pálos rend feloszlatását követően mindent széthordtak a templomból (a Mária kegykép a helybeli kistemplomba került, az orgona Kópházára). Az üres templomban minden pusztulásnak indult. 1827-ben a katolikus hívek megvásárolták a templom épületét és rendbe hozták, visszakerült a kegykép. A mai templomot 1954 után Szakál Ernő szobrászművész-restaurátor vezetésével állították helyre. A szentély melletti sekrestyét 2009-ben hozták rendbe, a templom homlokzatát 2010-ben felújították. A szerzetesrendek feloszlatása után a kommunista uralom alatt szociális otthon működött a kolostorépületben. 2004-ben Kovács Gábor, a KOGART alapítója megvásárolta az épületet és ott 2010-ben, felújítást követően elvonulási és meditációs központot hoztak létre. A műemléképület egy része múzeumként várja a látogatókat.

Árak

 Egész évben

Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
500 Ft
 

Nyitvatartás

 

szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
hétfő
10:00-18:00
kedd
10:00-18:00