Szent László katolikus templom
Sárvár, 9600 Sárvár, Kossuth tér

Sárvár, 9600 Sárvár, Kossuth tér

A Sárvár mezőváros piacterén álló középkori eredetű Szentháromság kápolnát 1645-ben kezdte átépíttetni a két évvel korábban katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró.

 

A kivitelező Pietro Orsolini. A görög kereszt alaprajzú templomot Szent László tiszteletére szentelték fel. E korai templom a mainak egyharmadát tette ki.

A Rákóczi-szabadságharc idején a várossal együtt elpusztult templomot 1732-ben építették újjá, a tornyát pedig szintén 1732-ben építették fel. A barokk templom 1830-ban két boltszakasszal bővült, így latin kereszt alaprajzúvá vált. A nyugati klasszicista homlokzatot is ekkor kapta.

A város lakosságának növekedése, s a templom állagának rohamos romlása miatt 1926-27-ben átépítésre került sor. A toronytól keletre eső részeket lebontották, így elpusztult a templom legrégebbi része is. Az új templom két oldalhajóval növekedett, a szentély nyugati részre került, a keleti oldal pedig klasszicizáló homlokzatot kapott. Ekkor készült a kegyúri karzat is. A ma is látható ónozott üvegablakok is ekkori építkezések emlékei.

A templomtérben látható Sárvár első köztéri szobra: a szomorkodó Krisztus oszlopa, amelyet 1701-ben készített Gayer Mátyás tiszttartó és felesége, Szundi Erzsébet.