Szent Mihály arkangyal-templom
Érd, 2030 Érd, Szent Mihály tér

Érd, 2030 Érd, Szent Mihály tér

Az érdi katolikusság egyik fontos központja a nyolc főangyal egyikének, Lucifer legyőzőjének a nevét viselő Szent Mihály katolikus templom. A korabeli források szerint az épület szentélye már a 15. században is e helyütt állt.

Az egykor a városban működő kapisztrán szerzetesek feljegyzései említik először a 15. századi imahelyet, de történetéről csak a török hódoltság idejétől tudunk többet. Az ekkor lőporraktárnak használt épület felrobbant de szerencsére a 18. században itt élő Illésházy család gondoskodott az épület helyrehozataláról, belső díszeiről, sőt később az épület harangtornyának építtetéséről .
Az 1723-ban felszentelt Szent Mihály-templom ötharangos tornyának a teteje 1774-es építése óta többször is leégett de mindig sikerült eredeti állapotának megfelelően helyreállítani. A torony különlegessége hogy a az óra alatti részen két sírkövet építettek bele, melyeken tükörírásos szöveg olvasható.
A belső tér a korszak katolikus templomaira jellemző, különlegessége, hogy padlósíkja a bejárat szintjénél 2 méterrel alacsonyabban van. A többször felújított belső térből a barokk főoltár a keresztelő medence és a copf stílusú mellékoltárok maradtak meg eredeti formájukban. A névadó Szent Mihály szobra a szentély keleti falának szoborfülkéjében található.

Nyitvatartás:
( 01.01. - 12.31. )
egész évben

E-mail cím: plebania@erdujvaros.hu
Telefonszám: +3623365265