Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Mórahalom, 6782 Mórahalom, Szent László park 4.

Mórahalom, 6782 Mórahalom, Szent László park 4.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő széleskörű gyógy- és wellness szolgáltatásaival, fedett és szabadtéri élménymedencéivel, 15.000 m2-es parkosított zöldfelületével nem csupán a gyógyulni, hanem a kikapcsolódni, pihenni, valamint a sportolni vágyok igényeit is maximálisan kielégíti.

 

A napjainkban Mórahalomra látogató turisták ámulva hallgatják, hogy milyen régóta működik a fürdő intézménye a városban. Sokan nem is gondolnák, hogy a helyiek már a 60-as évek óta igyekeznek kihasználni a föld mélyéről feltörő, értékes termálvizet.

A B-13-as kút 39,5 °C-os, ásványi anyagokban gazdag, jódos jellegű vize 1999-ben kapta meg hivatalosan a gyógyvíz minősítést, ám előtte is betegek ezreinek segített a gyógyulásban. Fürdőkúrában kopásos és gyulladásos izületi, illetve gerincbetegségek, izomreuma valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére szolgál.

Az 1.300 m talpmélységű, B-40-es termálkút vize 2007-ben ásványvíz minősítést kapott, majd a gyógyvíz minősítés hosszú folyamatán is átesett, így 2009-től Árpád gyógyvíz néven szolgálja az intézményt. Az új kút vize a régi kút vizéhez hasonlóan jelentős mennyiségű ásványi anyag tartalommal rendelkezik, ám a 67,5 °C-os hőmérsékletének köszönhetően a teljes komplexum fűtését is ellátja.

A javasolt fürdési idő egy alkalommal 30-45 perc

A gyógyvíz javallatai:

1. Ízületi gyulladások nem akut fázisa
2. Degeneratív ízületi elváltozások (arthrosis)
3. A gerinc idült gyulladásos degeneratív megbetegedései
4. Központi idegrendszer megbetegedéseinek rehabilitációja, bénulások
5. Idült idegfájdalmak, ideggyulladások (neuralgia, neuritis)
6. Idült bőrbetegségek (ekcéma, psoriasis, pruritus)
7. Sérülések, sportsérülések rehabilitációja
8. Idült nőgyógyászati megbetegedések (adnexitis, chr.)
9. Idült urológiai megbetegedések  (prostatitis chr.)
10. Idült tápcsatorna megbetegedések (gyomorhurut)
11. Meddőség

A gyógyvíz ellenjavallatai:

1. Tumoros betegséggel rendelkezők
2. Minden akut gyulladás a szervezetben
3. Súlyos nem kezelt szív-érrendszeri betegségek
4. Súlyos központi idegrendszeri betegség
5. Bármilyen fertőző betegség
6. Vénathrombosis
7. Terhesség

Nyáron 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, a téli hónapokban pedig 16 medencét (14 fedett és 2 szabadtéri medence) használhatnak. Az országosan is egyedülálló szaunapark - összesen 11 szaunával és a hozzá relax medencetérrel - tökéletes kikapcsolódást nyújt a szülők, nagyszülők számára.

Medencék:
tanmedence
gyógymedence
gyógy-wellness medence
súlyfürdős gyógymedence
gyermekpancsoló
csobbanó medence
gyógy-, és élménymedence
wellness medence
úszómedence
élmény-, és tanmedence
csúszdás gyermekpancsoló
csúszdás élménymedence, sodrófolyosóval
rendezvénymedence, hullámgömbbel
többszintű kaland és élménymedence
pancsikoló medence
bébi pancsoló
jakuzzi
relax termél medence
Kneipp taposó medence
csobbanó medence
galéria jakuzzi

 

elépőjegy: Hétköznapi jegyárak
Felnőtt napi jegy 2 190 Ft
Diák- és korkedvezményes jegy (6-18 év, nappali tagozatos diák és 60 év feletti nyugdíjas) 1 690 Ft
Kölyökjegy (1-5 év) 700 Ft
Úszójegy 16 óra után 1 300 Ft
Úszójegy diák-, korkedvezményes 16 óra után 1 100 Ft
Úszójegy 18 óra után 1 100 Ft
Úszójegy diák-, korkedvezményes 18 óra után 900 Ft
Családi jegy (1 felnőtt és 2 gyerek) 4 500 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 1 gyerek) 5 000 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek) 5 500 Ft
Kilépőjegy 300 Ft
Fürdőruha nélküli szauna használati díja 700 Ft + belépőjegy
Szauna szeánsz 400 Ft
Öltöző szekrény használatának letéti díja 2 000 Ft
Hétvégi és ünnepi jegyárak
Felnőtt napi jegy 2 500 Ft
Diák- és korkedvezményes jegy (6-18 év, nappali tagozatos diák és 60 év feletti nyugdíjas) 1 990 Ft
Kölyökjegy (1-5 év) 700 Ft
Úszójegy 16 óra után 1 500 Ft
Úszójegy diák-, korkedvezményes 16 óra után 1 300 Ft
Úszójegy 18 óra után 1 300 Ft
Úszójegy diák-, korkedvezményes 18 óra után 1 100 Ft
Családi jegy (1 felnőtt és 2 gyerek) 5 000 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 1 gyerek) 5 500 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek) 5 900 Ft
Kilépőjegy 300 Ft
Fürdőruha nélküli szauna használati díja 700 Ft + belépőjegy
Szauna szeánsz 400 Ft
Öltöző szekrény használatának letéti díja 2 000 Ft
Mórahalmi lakosok kedvezményes belépőjegyei
Felnőtt napi jegy hétfőtől péntekig 1 000 Ft
Diák-, korkedvezményes jegy hétfőtől péntekig 750 Ft
Felnőtt úszójegy hétfőtől péntekig 16 óra után 750 Ft
Diák-, korkedvezményes úszójegy hétfőtől péntekig 16 óra után 650 Ft

1 éves korig ingyenes a belépés.

Utalvány
A fürdőbelépő ajándékutalvány formájában is megvásárolható. Részletesebb információk a fürdő pénztárában.

 

Telefonszám: +36/62/281-039
Cím: Mórahalom, Szent László park 4.