Siófok-Kiliti katolikus templomának és plébániájának védőszentje egyúttal a városrész névadója is. Magyarországon egyedül a kiliti templom őrzi Szent Kilit pápa emlékét, a főoltárkép is az ő megdicsőülését ábrázolja.
A ma is álló, klasszicizáló későbarokk (copf) stílusú templom 1801-1804 között épült fel, legnagyobbrészt Katona József kanonok hagyatékából. A plébániaházat is a kegyúr, vagyis a káptalan emelte 1812-ben. Úgy a templom, mint a plébániaház műemléknek minősül. A templomkertben álló kálvária az egyik plébános, Papp János költségén épült 1855-ben.
1987-ben került sor a földrengés által megrongálódott templom statikai helyreállítására. 1993 óta a plébánia az újonnan felállított Kaposvári Egyházmegyéhez tartozik. 1996-ban kápolnát alakítottak ki a Máltai Szeretetszolgálat vezetése alatt álló Idősek Otthonában. 2001-ben a templombelső, 2002-ben a templomkert és a kálvária, 2003-ban a főoltárkép, 2004-ben pedig a templomhomlokzat restaurálása történt meg. Ugyancsak 2004-ben került elhelyezésre a templomkertben Varga Imre „Mária mennybe fogadása” című szobra
Cím:
Siófok, Asztalos János u. 4.
Istentisztelet:
Kedd, csütörtök: 18.00
Vasárnap: 11.00