A Sóstóról és vizéről
Nyíregyháza északi részén, Sóstógyógyfürdőn találjuk a csodálatos környezetű Sóstót, amely vízterülete közel 9,5 hektáron terül el. A kellemes vizű tó mélysége maximum 2 és fél méter, északi része csónakázótóként, a város felé eső része, pedig népszerű fürdőhelykéntfunkcionál. A tó vize kiemelkedik a nátriumsó koncentrációja és a sziksótartalma végett.
Strandolás a Sóstónál, a strand története
A Sóstó már a 19. században igen kedvelt fürdőhelynek bizonyult, erről több írásos emlék is tanúskodik.
A tó ma látható formáját az évtizedek alatt történt gyakori mederkotrások után nyerte el, volt már ettől a mérettől nagyobb is 1931-ben, de az a rész akkoriban inkább mocsár volt, és azt idővel feltöltötték. Hajdan a partra felgyűlt sziksót összegyűjtötték, és azt a közeli szódagyárban feldolgozták.
A Sóstó vízét már régen is csodás gyógyhatásúnak tulajdonították. Jósa András megyei főorvos is azt vallotta, hogy bizony a Sóstó vize gyógyulást eredményez a csúz, a köszvény és vérbetegségek ellen is.
A már évszázados
nyíregyházi fürdőkultúra megléte természetesen nem múlt el nyomtalanul a tó partvidékén. Olyan látnivalók találhatóak itt mint a
Krúdy Vígadó és az épület környéki szobrok, mint a
Fekvő nő avgy a
Korsóvivő szobra, a
Svájci lak. A strandolás élményéhez kapcsolódóan mindenképp említésre méltó a
Fürdőház és a
Sóstógyógyfürdőben üzemelő
Aquarius Élményfürdő. Az igazi kuturális és néprajzi értékekre vágyók pedig rengeteg élménynel gazdagodhatnak a tó melelletti
Sóstiói Múzeumfaluhagyományörző utcáit járva.